KERESÉS
Kifejezés:

A kereső cikkszámra és terméknévre keres. Minimum két karakter megadása szükséges.

ÜGYFÉLKAPU
E-mail cím:
Jelszó:
Elfelejtette a jelszavát?
Regisztráljon!
KATEGÓRIÁK
KOSÁR
Az Ön kosara üres.

Bemutatkozás

Cégünk évek óta foglalkozik reklám és hirdetési tevékenységgel, amely a versenysportra, azon belül a magyar ralibajnokságokra koncentrálódik.

Személyesen is tevékenyen részt veszünk a raliéletben.

Laboncz László cégvezetőnk 1999-ben kezdett versenyezni navigátorként Ladával. A következő három esztendőben vezetőként próbált sikereket elérni a Rallye Túra bajnokságban és meghívásos versenyeken egy Peugeottal. Ennek eredménye több második és harmadik helyezés. A 2003-as évtől újra a jobb oldalon található navigátorként, először a Túra Bajnokságban, majd az év közepétől a másodosztályban. 2004-től az Országos Rallye Bajnokságban harcol versenytársával a minél jobb bajnoki helyezésekért.

Laboncz Katalin logisztikai vezetőnk a Rali Túra Bajnokságban szerepel szintén navigátorként évek óta.

Megpróbáljuk az alábbiakban röviden összefoglalni a rallye lényegét valamint, hogy mit is tudunk ajánlani Önöknek üzleti lehetőségként.

Mi is az a rallye?

Egy rallye verseny etap útvonalból és gyorsasági szakaszokból áll. Az etap útvonal normál közúti szakasz, amelyet előre meghatározott átlagsebességgel a KRESZ előírásainak betartásával, percnyi pontossággal kell teljesíteniük a versenyzőknek. A gyorsasági szakaszok forgalom elől elzárt utak, amelyeket a versenyzőknek a lehető leggyorsabban kell teljesíteniük. Egy verseny időtartama kettő vagy három nap.

A gyorsasági szakaszok lehetnek aszfalt, földút, murva és más, vegyes talajú utak. A végső győzelmet az szerzi meg, aki a gyorsasági szakaszokat összességében a legkevesebb hibaponttal a legrövidebb idő alatt teljesíti.

Magyarországon az összes sportágat tekintve messzemenően a legmagasabb nézettségű sportesemény. Egy-egy versenyen megközelítően 100-200 ezer néző követi figyelemmel az eseményeket. A járműveken lévő partnereink hirdetéseit, logóit a verseny folyamán ennél lényegesen több ember látja, ez a szám eléri akár a félmilliót is, mivel az etap útvonalak általában az ország egy régióját ölelik fel, és a versenyzők számos településen haladnak keresztül. A pályák mellett lévő nézők pedig az ország legtávolabbi pontjairól is képesek kedvenc versenyzőik érdekében megtenni sok száz kilométert.

Média

A versenyekről a kereskedelmi televíziók híradásaiban, illetve az autós műsorokban összefoglaló készül. Minden versenyen számos sportfotós és újságíró tevékenykedik, akik a nyomtatott médiákat és az autós internetes oldalakat képek és írások ezrével látják el. A futamokon videofelvételek is készülnek, amelyek két-három óra időtartamúak, és több ezres példányszámban forgalmazzák őket, olyan helyeken, amelyek az autókkal kapcsolatban állnak (pl. benzinkutak, rallye-boltok, autósboltok, Internet, stb.) Szinte minden autós témájú újságban többoldalas fényképes írások olvashatók a futamokról. Egyes rádióadók kiemelten foglalkoznak műsoraikban a versenyekkel.

Megjelenési felület

Ahol akár az Ön cégének neve, logója, elérhetősége látható.

  • a versenyautó egyes részein, vagy akár az autó teljes felületén, amely szólhat egy versenyre, versenysorozatra, bemutatókra, különböző médiaeseményekre
  • a szerviz és kísérő járműveken
  • versenyzők tűzálló ruházatán
  • versenyzők felsőruházatán média és egyéb eseményeken való megjelenésen
  • versenyszerelői ruhákon
  • bukósisakokon
  • sapkán
  • molinókon
  • szervízponyván

Megjelenés lehetőségek

  • versenyeken
  • a partnerek által szervezett eseményeken (pl. kiállításokon, bemutatókon, rendezvényeken), egyedi megbeszélés alapján, amennyiben nincs átfedés valamely versennyel.
  • bajnoki rendezvényeken molinó formájában
  • sajtótájékoztatókon
  • televíziós közvetítésekben, műsorokban

Amennyiben úgy gondolja, hogy cége még szélesebb körben történő megismerésének és ezáltal sikeresebb, nyereségesebb tevékenységének segítői lehetünk, kérjük keresse Laboncz Lászlót a 06-20/32-88-717-es telefonszámon vagy e-mailban az -n.